A csapból egy mozdulattal elérhető ivóvíz óriási előny és olyan mértékben szükséges és hasznos kísérője civilizált életünknek, hogy feleslegesnek is érezzük nélkülözésébe belegondolnunk. Ha viszont szémba vesszük kicsit, hogy milyen ára is van a víznek, akkor talán fogyasztásunkat vissza tudjuk fogni, egy átlagos városi ember minimális odafigyeléssel, kvázi fájdalommentesen, észrevétlenül akár felére tudja csökkenteni az elhasznált víz mennyiségét.
Azzal, hogy a csapból ivóvizet használunk, az alábbi ökológiai lábnyomokhoz is hozzájárulunk:
1. Kellett építeni egy víznyerő és víztisztító üzemet, ahova a természetben előforduló vizeket odavezetik, kezelik. Egy ilyen építkezés környezeti hatását könnyű elképzelni, akár csak a konkrét hely ökoszisztémájának felrúgását, akár a felhasznált építőanyag, gépészet természeti igényeit, vagy „csupán” az építés során elhasznált energiát, teherautók gázolaj igényét és kibocsátott füstjét. Az üzemeltetése szintén sokat elvesz a környezettől, nem csak a közvetlenül felhasznált energia (áram, gáz, stb.) által, de az ott dolgozók munkába járásának ökológiai lábnyoma (pl. autóval közlekedés) szintén megjelenik a képzeletbeli serpenyőben. Végül a természetes helyén lévő, évezredek alatt beállt vízfelhasználási élővilág rendszert is felborítjuk: A vizet elvezetjük, kivesszük a rendszerből, ami által átalakul, esélyesen kevesebb, szegényebb lesz a helyi élővilág.
2. Mire a víz otthonunkba ér, a Földet keresztbe-hosszába behálózó vízvezetékek szintén sokat vesznek el, legyenek akár fémből, akár műanyagból, lefektetésük és a helyükön megváltoztatott élővilág, időnként karbantartásuk, csőtörések és javításaik, a szívattyúk és átemelők, stb. mind-mind károsítják az élővilágot.
3. Otthonunkban aztán az elhasznált viz döntő része a csatornarendszerbe kerül, amely szintén behálózza bolygónkat, majd olyan, durva vegyszerekkel dolgozó tisztító és kezelő üzemekbe, amelyek a vizet többé-kevésbé (de nem tökéletesen) semlegesítve visszaengedik a természetbe. Ezek az üzemek rengeteg energiát használnak fel egyrészről és sok káros, veszélyes anyag kerül általuk a közelebbi-távolabbi természetbe másrészről (hisz nem csak a tisztított víz a végtermékük, hanem vannak egyéb melléktermékek, szemetek, szennyező iszapok). S akkor még nem említettük a korábban, a vízművek kapcsán taglalt hatásokat, akár az üzemek építését, akár üzemeltetését illetően.
4. Az egész végén pedig sajnos olyan víz kerül vissza a természetbe, amely nem feleltethető meg a folyamat elején felhasznált víz minőségének, azt a természetnek tovább kell tisztítania, szűrnie, lebontania. Ennek szintén súlyos ára van, az élővilág egy részének lokális károsítását, kihalását okozva.
Mindezek fényében már elgondolkodik a környezettudatos gondolkodású felelős ember a vízhasználatának feleslegeiről, mivel sok kicsi sokra megy: a WC lehúzásról (kis dolog = kis vízmennyiség), a csöpögő csapról, a felesleges vízfolyatásról fogmosás, mosogatás, mosás, stb. közben. Esetleg a túl gyakori mosásról, elhúzódó zuhanyzásról, vagy a szennyvízbe, mint alternatív szemetesbe juttatott szemetekről, a WC-be dobott, oda nem illő dolgokról. A perlátorról, amely által a csap észrevétlenül feleannyi vizet ad. A lista végtelen, de a cél, hogy mindenki a maga életvitelében, a maga háztartásában találja meg azokat az elemeket, rutin változtatásokat, amelyek csökkentik az ökológiai lábnyomát.
Legyünk tudatosak a mindennapjainkban, az otthonainkban is, mérjük fel, hogy egyes tevékenységünk, apró tettünk, némely tárgyunk, rutinmozdulatunk milyen ökológiai lábnyommal bír! Pár hét odafigyelés már egy minőségi változást hoz, ami nekünk magunknak és a természetnek is öröm lesz.
